„Ez az ízig-vérig gyakorlatias és modern felfogásban megírt, alapos, szakszerű s jól olvasható könyv sokkal többet nyújt, mint amit a cím ígér. Így működik a modern világgazdaság lehetne a könyv alternatív címe azoknak, akik igényes magyar szakmai olvasmányra vágynak, de már nem feltétlenül ütnének fel tankönyveket. A szerzők nagy érdeme, hogy sikeresen próbálnak hidat verni a közgazdaságtan és az üzleti tudományok manapság egymástól talán eltávolodó, ám valójában mindinkább egymásra utalt szakterülete között.” – Török Ádám, az MTA rendes tagja, az MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának elnöke, egyetemi tanár Pannon Egyetem és BME „A magyar olvasó annyifélét hallott már a nemzetközi vállalatokról, a multikról, hogy végképp nem tudja, hova rakja őket. A Nemzetközi vállalatgazdaságtan egyszerre színvonalas tankönyv, amelyet könnyű tanulni és tanítani, és a témát a nagyközönség által is nagyrészt követhetően bemutató szakkönyv, amely a nemzetközi vállalatokkal kapcsolatos tévhitek eloszlatásában is segít. Mindezt úgy teszi, hogy közben a téma bonyolult tolvajnyelvét érthető magyarra fordítja le.” – Kalotay Kálmán, az UNCTAD tanácsosa, a World Investment Reportokat készítő szakértői csoport tagja „Nagy segítséget ígér nekünk, gyakorló vállalatvezetőknek is ez a könyv. Jobban láthatjuk helyünket, lehetőségeinket az anyavállalat rendszerében, és újra átgondolhatjuk, hogyan tudjuk, és mivel kell még segítenünk nekünk, a mi leányvállalataink fejlődését. Mindez tudományos keretben, izgalmas gyakorlati példákkal, gazdag irodalom- és internetes forrásjegyzékkel.” – Marosffy László, vezérigazgató-helyettes, Egis Gyógyszergyár
| Kiadó | alinea kiadó |
|---|---|
| Kiadás éve | 2010 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 622 |
| Borító | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS |
| Súly | 1160 gr |
| Illusztráció | ÁBRÁKKAL |
| ISBN | 9789639659476 |
| Árukód | 2210364 / 1066540 |




