Lóránt Attila, amikor asszisztensével és barátjával a nagyszabású expedícióra indult, nem kevesebbet vállalt, mint megörökíteni a folyamatosan változó Kelet-Afrika jelen-múló pillanatát. „Dokumentálni
- fogalmazta meg feladatát, amely az ‘Eltűnőfélben’ Lévő Kultúrák Egyesület nagyszabású projectjének része
- az állandó változásnak azt a kétes dicsőségű időszakát, amikor sajátos kultúráinak sokszínűségét lassan elveszíti Kelet-Afrika, miközben meghátrál a mindent felzabáló, megállíthatatlanul előrenyomuló egyenkultúra előtt. Nem akarunk mindent átfogó képet adni, ennél sokkal többet vállaltunk: megpróbáljuk a föld e kis szegletének a lelkét, kisugárzását megragadni a fotográfia egyszerű eszközeivel.” Két hónapos útja során, Kenyában és Tanzániában a kelet-afrikai nilohamita törzsek közül a turkanák, szamburuk, maszaik földjét, majd a Viktória-tó keleti és déli partjainál elterülő, a bantu népcsoportokhoz tartozó szukuma törzs területét, az Indiai-óceánhoz vezető úton, a Kilimandzsáró lábánál pedig az ősi csagga földet fényképezte. A szuahéli partvidéken
- ahol évszázadok óta keverednek az arab, indiai, valamint a szárazföld belsejéből érkező törzsi (főként bantu), és az európai gyarmatosítók által generált hatások
- Afrikának azt a hatalmas kulturális és etnikai kavalkádját örökítette meg, amely különösen jellemzi, és amely védelemre szorul.
