A honvédelemről szóló törvény alapján minden magyar állampolgárságú férfi annak az évnek január 1. napján, amelyben a 18. életévét betölti, a hadköteles korba lép. Ettől a naptól kezdve a hadköteleseket, sok esetben a hozzátartozókat is különböző kötelezettségek terhelik, ugyanakkor jogok és kedvezmények illetik meg.
Minden hadköteles korba lépő férfi, de véleményünk szerint a hozzátartozók is szeretnék megismerni azokat a kötelezettségeket, jogokat és kedvezményeket, amelyek a hadkötelezettséggel összefüggnek. Tudni kívánják a kötelezettségek teljesítésének és jogaik érvényesítésének módját. E könyv szerzői a kérdések egy részéről – azokról, amelyek a sorkötelezettséggel és a sorkatonai szolgálattal függnek össze – kívánnak tájékoztatást nyújtani mind a hadköteles korba lépő férfiaknak, mind azok hozzátartozóinak.
Könyvünk a sorkatonai szolgálatra való felkészülésről tájékoztat. A 18 éves férfiak a katonai nyilvántartásba vételkor találkoznak első alkalommal hivatalos formában a néphadsereggel, illetve a fegyveres erőkkel. A nyilvántartásba vételkor a fiatalok katonai igazolványt kapnak, és ezt követően az életükben történt jelentősebb változásokról kötelesek számot adni a kiegészítő parancsnokságoknak, esetenként felhívás vagy értesítés alapján személyesen is jelentkezni.
A férfiak egy része ebben a korban még különböző tanulmányokat folytat, vagy tanulmányok megkezdésére készül, így választ vár arra is, mi lesz ezután? Folytathatja-e a megkezdett tanulmányokat, megkezdheti-e, vagy katonának kell mennie? A honvédelmi törvényben biztosított kedvezmények lehetővé teszik, hogy bizonyos feltételek mellett a fiatalok mind a középiskolában vagy felsőoktatási intézményben, mind pedig szakmunkástanulóként tanulmányokat folytassanak.
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 14x 21 cm |
| Kiadó | zrínyi katonai könyv- és lapkiadó |
| Kiadás éve | 1970 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 199 |
| Borító | PUHATÁBLÁS |
| Árukód | 6227859 / 5227431 |




