Akció!

Jézus-projektum – (Kutatási jelentés) Korlátozott ajánlat

Original price was: 1 520,00 Ft.Current price is: 608,00 Ft.

Cikkszám: SK0056623 Kategória: Címke:

„Kutatási jelentés”. Ez vár itt az olvasóra. Idézőjelben kutatási jelentés, mert a „Jézus-projektum” szerzője fiktív dokumentumot írt. Azt is mondhatnánk, hogy ebben a jelentésben, vagyis Cumulus izgalmas történetében semmi sem valódi. A történet mégis igaz, s hogy miért, azt épp az olvasó döntheti el. (Somlai Péter, szociológus, tanszékvezető egyetemi tanár, a tudományok doktora)

A hitről azt mondjuk, képes megmozgatni a hegyeket is. Ma már erőgépek és robbanó anyagok állnak rendelkezésünkre, hogy ezt bármikor megtegyük. Sokkal nehezebb feladat, és az igazi hit próbája, hogy képes-e megmozgatni a szíveket. A Jézus-projektum története, miközben a kenyérszaporítás csodájának fiktív „szociológiai” rekonstrukciója, felébreszti bennünk a meggyőződést, hogy „a legalja koldus is, bár teng, bír fölöslegest” (Shakespeare), azaz: mindig van valamink, amit felebarátunkkal megoszthatunk. (Jakab Gábor, r. katolikus plébános, pápai káplán)

A Jézus-projektumnak a szociológia szaknyelvén beszélő narrátora valójában olyan emberi képességünkre apellál, amelyről a késő modernitás korában már nem volt szokás beszélni. Messianisztikus célelvű ideológiák helyettesítették Európában azt, amit csodának nevez az egyszerű ember. Évszázadokig sorvasztották ama „jelfogó” készségüket, ami régebbi korokban lehetővé tette a láthatók és a láthatatlanok közti kommunikációt. Kamarás István hírnök: e rendkívüli értékközvetítés eszköze. (Cs. Gyimesi Éva, irodalomtörténész egyetemi tanár, Pulitzer-díjas publicista)

Az értekező, a hitvitázó és a regényes szövegalkotás kevercsében Kamarás István az ezredfordulót megért szabaduló nemzedékeknek állít emléket. A torzóban és emlékekben jelenlévő értékeknek. Ahogy ő sugallja: biblikus értelemben is csoda, hogy tehetségük mégis, máig elevenen hatni tud. (Reményi József Tamás, József Attila-díjas szerkesztő, irodalomkritikus)


Állapot:
Méret: 14x 20 cm
Kiadó pro pannónia kiadói alapitvány
Kiadás éve 2007
Nyelv MAGYAR
Oldalak száma: 167
Borító KEMÉNYTÁBLA
Sorozat Pannónia Kiskönyvtár
ISBN 9789639498822
Árukód 6032627 / 5032626