Caspar David Friedrich Árengedmény

Caspar David Friedrich képei „elcsábítanak, anélkül hogy az örökös tévelygésen túl bármit is nyújtanának” – írja Földényi F. László. Festményeinek irreális tájai, a ködbe vesző hegyek, a fehér korongként ragyogó nap és hold, a kísérteties fák sziluettjei és háttal álló alakjai mind a végtelenre irányuló csillapíthatatlan vágyódás motívumai, nem nehéz felismerni bennük a keletkezés és az elmúlás melankolikus egybefonódását. Több kortársa ezért is nevezte tragikus festőnek. Friedrich azonban nem csak tragikus volt. A festészet révén olyasmivel tudott kapcsolatot teremteni, amihez napjainkban egyre nehezebb közel kerülni: az eksztatikus létezéssel.

„Első pillanattól kezdve megragadott Friedrich festészetének leplezetlen szépsége. Nem ismerek festőt, aki ennyire nyíltan vállalta volna azt, amit szépnek tart, aki ennyire átadta volna magát a gyönyörűségnek. Ám aki sohasem szégyelli kimondani azt, amit gondol, azzal szemben egy idő után óhatatlanul felmerül a gyanú: mit akar velünk az illető, hogy ennyire nyílt hozzánk?”

Földényi F. László (1952) esztéta, irodalmár, esszéíró, 2021-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára volt. Könyveit számos nyelvre lefordították, több díj nyertese (József Attila-díj, Széchenyi-díj, Lipcsei Könyvdíj az Európai Megértésért). A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, valamint a Német Nyelvi és Irodalmi Akadémia tagja.