Saját bevallása szerint hazájának 1968-as szovjet lerohanása ébresztette fel Milan Kunderában, az utóbb Párizsba emigráló és sok éve már csak franciául alkotó világhírű cseh íróban az Európa-nosztalgiát.
Ez a nosztalgia újra meg újra felsejlik a Kundera-regényekben, és alighanem belőle fakad Kunderának az egyik legnagyobb európai kultúrkincs, a négy évszázados múltú regény művészete iránti szenvedélyes érdeklődése is. Kundera nem teoretikusként, hanem vizsgálódásai tárgyát fáradhatatlanul gyakorló regényszerzőként vall minden nagyképűségtől mentes, rendkívül élvezetes stílusban a mesterségéről.
Ebben a legújabb könyvében, A regény művészeté-nek fonalát véve fel újra, a regény születésének körülményeit, valamint azt vizsgálja, hogy a huszadik század nagy modern áramlatai (különös tekintettel Kafkára, Brochra, Musilra, Carlos Fuentesre, Gabriel Garcia Márquezre) mi újat hoztak Cervantes és Rabelais hajdani regénytechnikájához képest. A világot függöny takarja.
„Legendákból szőtt varázsfüggöny”, az „előértelmezések” függönye. Ezt a függönyt rántotta le Cervantes, amikor útjára indította Don Quijotét, és vele együtt az európai regényt. A mai Európa mintha távolodni látszana kissé a regényhagyomány Európájától. Annál fontosabb
- értjük meg Kunderát olvasva
- , hogy ma se feledjük, mi e hagyomány lényege. A függönylerántó gesztus. A tisztánlátás. Fordította: Réz Pál
