A Völgy lovasa – Kassai Lajos lovasíjásszal beszélget Benkei Ildikó Olcsó

Tudom, hogy nem születtem „üres lappal” erre a világra, hogy nem csak a külső élmények határozták meg az életemet. Sokkal nagyobbak az eltérések ember és ember között, mint amekkorákat a környezet kialakíthat. A lélek nem mond tollba, hanem sugall, és a léleknek mindig finom sugallatai vannak. Van, amit szeretünk, és van, amit nem szeretünk. Hogy milyen irányba indulunk, azt istenigazából a lélek határozza meg, és én mindig nagyon nagy vonzalmat éreztem őseink történelme iránt. Megragadtak a tárgyak, a tárgyi kultúra, különösen a honfoglalás kori magyar íj. Amikor életemben először megláttam, úgy éreztem, mintha már láttam volna ezt a formát, és valami késztetést éreztem arra, hogy elkészítsem. S amikor elkezdtem az íj rekonstruálásával foglalkozni, egyre mélyebben ástam bele magam a magyar őstörténetbe, a magyarok életmódjába, és egyre több dolog került a felszínre. Amikor az íj megszületett, akkor jött a gondolat, hogy meg kéne próbálni használni. Ez volt az az érzés, amit én egész életemben kerestem: vágtató ló hátán a lövés pillanata.