Bebrits kedvenc mondása volt: aki utazik, ne úgy járja az óceánt, a földrészeket, mint egy bezárt koffer, s azután az egész utazásból csak annyi marad, hogy a kofferre rákerülnek a hotelcímkék. Országot járni, az számára valóban azt jelentette, kitágul a látóhatár, új tájakat, új embereket ismer meg. El tudott egy táj szépségében gyönyörködni, kutatva a vidék sajátosságait, de érdeklődéssel kereste az emberi arcokon is az egyéni vonásokat. A világot összetettségében akarta megismerni. Élete utolsó szakaszában egy alkalommal megjegyezte: Olyan nagy és gazdag ez az élet, és olyan széles utat kell járni rajta. Az életben soha nem kereste a mellékutakat, a kis ösvényeket, s amikor megismerkedett a forradalmi eszmékkel, mint fiatal vasúti tiszt ígéretes pályájáról letérve, a forradalom széles útjára lépett. Az igazságot keresem mondta a MÁV üzletvezetőnek, amikor az felelősségre vonta. Élete, írásai azt mutatják, nem hiába kereste.
Kékesdi Gyula sikeresen mutatja be ezt a gazdag életet, miközben bőségesen idéz Bebrits írásaiból. Bebrits Lajos a politikus, a forradalmár, a közlekedési szakember és miniszter neve ismert volt eddig is, azt azonban kevesen tudják, hogy milyen tehetséges író volt. Minden sora mély humanizmusáról, életigenléséről, emberismeréséről tanúskodik.
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 10x 19 cm |
| Kiadó | kossuth könyvkiadó |
| Kiadás éve | 1967 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 404 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
| Illusztráció | fekete-fehér fotókkal |
| Árukód | 6281909 / 5281081 |




