Soós Imre felkeresi szállodai szobájában az emigrációjából éppen hazatért Páger Antalt.
Cilike, Terike és Gabó – azaz Esztergályos, Tordai és Koncz Kossuth-díjas színészek – egy panzióban jönnek össze valamilyen különleges feladatra.
Jókai Mór özvegye egy színészotthonban is szerepet játszana.
Karády Katalin pedig énekel – jöhet háború, emigráció – folyton csak énekel.
Imádom a színészeket. Lehet, hogy előző életemben az voltam. A moziban tanultam élni – ismerőseim szerint ez meg is látszik rajtam. Hogy, hogy nem, a filmsztárok a barátaim lettek. Ők persze nem tudtak erről – ezért kezdtem írni róluk. Aztán jöttek sorra a felkérések. Később már e nélkül is foglalkoztam velük. Színésznők, színészek, olykor énekesnők. Kézről kézre adtak, persze csak jelképesen. Születtek a darabok, némelyikük, igaz, mostoha körülmények között, színre is került. Közben történelmi játékok és mai témájú drámák is kifutottak a tollam alól. Díjosztó zsűrik és teátrumi dramaturgok érdeklődését eleddig nem sikerült felkeltenem. Későn kezdtem ezen a pályán játszani; más sportágaimban (film- és irodalomtörténet) talán jól cseng a nevem, de itt lenget a partjelző: nem kell tizenkettedik spíler a kezdőkörbe. Azért én tovább játszom a papírszínházamban.
| Kiadó | gondolat kiadói kör kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2026 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 293 |
| Borító | KARTONÁLT |
| ISBN | 9789635567256 |
| Árukód | 2807268 / 1239541 |




