Csak ma lágy szilánk

A kötet a köztességbe – „kihagyásokba” – hív: megannyi alakulás eseményterébe, ahol két vagy több szélső pólus kifeszül, majd összecsúszik, talán újból szétrebben, talán hasonul, talán azonosul, de másságuk sosem számolódik fel.
Az ember és a természet, a személyes és a közös, a test, az én és a másik meg sok egyéb költői alapfogalom itt, a tradíció és a rajta való túllépés váltakozásában, felemelő csereforgalmat bonyolít: „[a] test az enyém, ami belőle jön, közös…” – enyém, de nem én vagyok a test, és amit kiad, legyenek nedvek, hangok, versek, a természetes őskommunizmus jegyében már mindenkié. Öröm ennek a közösségiesülésnek olvasóként a részévé válni. Ráadásul Körösztös Gergő mesés panteizmusa még csak azt sem jelenti, hogy az alakulás alanya végleg állattá leend, netán növénnyé, vagy bekebelezi a magasságos mikro- vagy makrokozmosz; ez a költészet nem kíván felszámolni alanyában mindent, ami emberi.
Az ember itt nem a természet betegsége, nem is a csapása; az ember is egy üde színfolt, pillanatnyi aktualitás, végtelen számú lehetséges létmódunk közül az „egyik orcánk”.
Sipos Balázs