Csak boldog akart lenni
- és a kitüntető figyelmet. A sajtóét is! Ő lett a monarchia legnépszerűbb márkája, „a szívek hercegnéje”, a divatikon, a szépség és az érzékenység, az empátia jelképe. A leendő király anyja. Aztán csalódnia kellett. Ott érte a csapás, ahol a legjobban tud fájni: a szívén. 1996. augusztus 28-án Diana már nem királyi fenség, hivatalosan is elvált. A válása után azonban ugyanúgy érdekelte az embereket
- vagy talán még inkább
- , hogy mit csinál, kit szeret, milyen ruhát visel, hol nyaral ez a megcsalt, boldogtalan fiatalasszony. Antonio Caprarica
- húsz évvel a tragédia után
- Diana életének utolsó szakaszát eleveníti fel. Az olasz szerző külföldi tudósítóként sokáig élt Londonban, több könyvet írt a Windsorokról. Azon a nyáron, amely Diana és utolsó szerelme, Dodi Fayed életét követelte, ő is a Smaragd-parton nyaralt, ahol ők, látta, milyen küzdelmet vív a személyzet a paparazzók serege ellen, hogy ezt a két embert, ha csak percekre is, békén hagyják. Megértette, mit jelent az a talán cinikusan hangzó kijelentés, hogy „Az élő Diana a címlapon a dupláját érte minden más címlapnál. A halott Diana a duplájának a dupláját éri.” Ez a barátnők, szemtanúk, testőrök, kuruzslók visszaemlékezése nyomán, hatósági vizsgálatok alapján rekonstruált történet amilyen szép, olyan szomorú. A boldogság romjait hordja össze. Fordította: Bánki Vera
| Eleinte minden oka megvolt rá | szerelmi házassággal bekerült a királyi családba, élvezte az azzal járó előnyöket, a bokacsattogtatást, a magánrepülőt, a különvonatot, a luxust |
