A családi levelezés egyes darabjai Bécsben, az Osztrák Állami Levéltár Rudolf-hagyatékában találhatóak, ugyanitt kerültek megőrzésre a trónörökös nagyanyjának, Zsófia főhercegnének, valamit testvérének, Gizellának, illetőleg közös nevelőnőjüknek, Charlotte Welden bárónőnek Rudolfhoz írt levelei is. A jelen forráskiadvány alapját az eredeti autográf levelek képezik, melyek magyar vonatkozásban különös fontossággal bírnak. Erzsébet hosszas magyarországi időzést követően, 1866 őszén felismerve nyelvi fogyatékosságait, így a korábbiaknál is nagyobb intenzitással kezdett magyar nyelvismeretének tökéletesítéséhez. Felkérte Falk Miksát nyelvi készségei fejlesztésére, valamint egyes magyarul tudó családtagjaival is magyar nyelvű levélváltásba kezdett. Rudolffal 1867 elejétől – legalábbis a fennmaradt darabok tanulsága szerint – mindvégig magyarul érintkezett írásban. Kettejük levélváltását visszafordított, eltorzult változatban, töredékében ismertük, s részben ebben rejlik a jelenlegi kiadás nóvuma és egyben kiemelt jelentősége is, hiszen egyértelműen láttatni engedi Erzsébet magyar nyelvhasználatának módját, nyelvismeretének szintjét, illetőleg rögzült nyelvi hibáit is. Levélváltásuknak nem csupán történeti forrásként lehet jelentősége; forrásértéke sem elsősorban politikatörténeti szempontból hasznosítható, hanem döntően életmódtörténeti vonatkozásokban, noha nem lehet érdektelen, hogy a leendő feladatából fakadóan az uralkodói teendőkre való felkészítés részeként – a szülőket értelemszerűen helyzetükből foglalkoztató – aktuális kül- és belpolitikai események mely részéről, illetőleg milyen módon tájékoztatják a trón várományosát; a fentiek mellett a bennük rejlő történelmi információk mellett érdekes olvasmányként is szolgálhat, közvetlen bepillantást nyújtva a Habsburg-dinasztia uralkodójának és szűkebb családjának privát szférájába.
A különleges összeállítás először jelenik meg Magyarországon, a színes képmellékletek képei között eredeti levelek fotóit is közöljük.
| Kiadó | szépmíves könyvek |
|---|---|
| Kiadás éve | 2020 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 270 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
| Súly | 382 gr |
| Illusztráció | KÉPEKKEL |
| Fordító | Nyizsnyánszki Ferenc |
| ISBN | 9786155662812 |
| Árukód | 2735084 / 1190868 |




