Repülés, nők, irodalom – e három szenvedély „ifjú istenné” varázsolta Saint Exupéryt, aki örökösen viaskodott nagy, mackós és ügyetlen testével, hogy betuszkolja a vadászgépek pilótafülkéjébe. E szenvedélyek istenné változtatták a költőt, aki folyton szomorú képpel járt-kelt, amikor nem repült, és akinek arra volt szüksége, hogy – Ikaroszhoz hasonlóan – kiszabaduljon a hétköznapok labirintusából. A repülésben, a nőkben és az irodalomban valójában volt valami közös: lehetővé tették eme érzékeny és élénk ember számára, hogy szárnyaljon, amelyre olyan nagy szüksége volt, mint a levegőre; így tudott elmenekülni örök gyermeki érzékenysége elől. Consuelo nem olyan volt, mint a többi nő, akivel a kiábrándult költő rendre találkozott. Őbenne megtalálta rózsáját, akár a kis herceg. Első találkozásuk után ő lett az Asszony, és bár többször is szakítottak, mindig hűséges maradt e soha ki nem hunyó szerelemhez. A különös, a mesemondó, az áradó Consuelo örök szenvedélye maradt. Saint Exupéry bevallotta: arra született, hogy „kertész” legyen. A lélek kertésze, aki halhatatlanná tudta tenni az egyetemes gyermekiség arcát, és megszerettette velünk egy virág-asszonynak a képét, akinek utánozhatatlan arcmása belengi e könyv minden oldalát.
| Kiadó | magyar könyvklub zrt. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2006 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 200 |
| Borító | KÖTVE |
| Súly | 760 gr |
| Árukód | 2145415 / 1030976 |




