Demszky Gábor 20 éven át volt Budapest főpolgármestere, Magyarország harmadik, ha úgy tetszik második főembere. A húsz év, ugyanannyi idő küzdelem, amit megszenvedtünk vagy élveztünk valamennyien, akik laktuk a várost. Társadalmi, politika-, magyar- és személyes történelem. Ezt megtette, azt nem tette meg – ez az a történet, amit a döntéseiben akkor ő maga írt, és megírta úgy, ahogy most látja azokat az éveket. Családtörténet is, benne bátran a magánélete, barátok, szerelmek, gyermekek, ellenfelek és eszmetársak, választott és koloncként hurcolt munkatársak portréival. Ha jól számolunk, hét miniszterelnöknek volt vagy nem volt a partnere, hét miniszterelnök volt vagy nem az övé. Az ő szubjektív portréik is itt olvashatók. És ettől még mindig személyes, személyes hangú – ha akarjuk, ha nem – történelem. Sok mindent el lehet vitatni tőle. Jót és rosszat is, számos sorsfordító döntést lehet neki tulajdonítani. Egyet nem lehet: nem lehet nem tudomásul venni, hogy egyike annak a (maximum) négy európai politikusnak – Adam Michnik, Václav Havel, Lech Wałęsa, Demszky Gábor -, akik személyes szabadságukat is kockáztatva, több éven át mentek szembe egy fél évszázados diktatórikus rendszerrel, tevékenyen vettek részt annak lebontásában, majd vezető pozícióban, befolyásos közéleti személyként, hatalommal a kezükben és a fejükben a helyükön voltak, amikor az új, szabad és demokratikus rendszer – ha az, a mai is! – épülni kezdett. Emlékiratokkal és azokban azt építik ma is. Ebben az Európában nincs öt ilyen ember, négyen vannak. Egyikük személyes történelme ez a könyv, a Demszkyé.
| Kiadó | noran libro kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2012 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 614 |
| Borító | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS |
| Súly | 994 gr |
| Illusztráció | FEKETE-FEHÉR KÉPEKKEL |
| ISBN | 9786155274060 |
| Árukód | 2232546 / 1087156 |




