Gyors kiszállítás Árnyék és képzelet – Színházi írások

„A kritika művészet, tehát haszontalan” – írta a színikritikus Kárpáti Aurél évtizedekkel ezelőtt, alig túl a század hajnalán. Utódja e haszontalanság művelésében fölhatalmazva érzi magát, hogy merő szórakozásból (no és, persze, megélhetési kényszerből) kötetlenül írjon a haszontalanságok számára legkedvesebbjéről, a teátrumi művészetről. Amely a legközvetlenebbül és legáttételesebben, legvalóságosabban és legelvontabban tükrözi a legfőbb haszontalanságot: az életet … Úgy vélem, bármely önálló képzelet vagy konstrukció révén, a valóság vet árnyékot a színpadra; ezt az árnyékot igyekszem elkapni. Talán sikerül, ha képzeletem nem rosszabb, mint a játszóké, amikor megteremtik az „árnyékvilágot”, s mint a közönségé, amely osztozik benne. Ha gondolataim támadnak, amelyeket az előadás keltett föl. Ha az élmény érzéseket, indulatokat, szenvedélyeket ébreszt. Ha ki tudok billenni a hétköznapok kicentizte lusta egyensúlyi állapotból, és szükségét érzem, hogy ítéletet hozzak … Nem annyira az előadásról, a drámaíróról, a színészekről, hanem a világról, a mindenségről, a kiismerhetetlen és kibírhatatlan létről; elsősorban magamról. A kritika ugyanis nem a színházról szól, hanem rólam. A nézőről. Sajnálom.