„Ásson mélyebbre!”
- biztatta francia kritikusa félévszázada az ifjú írót. A jó tanács a szíve közepébe talált, ehhez tartja magát azóta is. Teszi azért, hogy megértse döntéseit, választásait, azt, ami belül van, és az, ami körülveszi. Konokul csak mondja, mondja a magáét, csiszolja, árnyalja gondolatait és a szavakat. „A dolgok kimondása az egyetlen értelmes feladat”
- írja könyvében. Az első hosszú elbeszélés egy másik, lehetséges élet krónikája. Mi lett volna belőle, ha 1956-ban idehaza marad. Műtét után, ágyhoz kötve ezen töpreng. Két oldal a napi penzum, az időutazás segítette a felépülésben. Tizenhárom novella
- egy csokorban. Kavarog az idő, helyszínek, váltják egymást. Gödöllő, Franciaország, Florida, ősei földje: Gömörország és Buda, ahová „visszaszáműzte” magát és trópusi feleségét. Ferdinandy Györgynek eleven a kapcsolata a múlttal, és megszólítja a jelen. Ebből építkeznek az Emlékszilánkok írásai. Néven nevezi a fájdalmas, kényelmetlen igazságokat, vállalja a kívülállást, és tartozni akar végre a „nyugati magyar irodalom árnyékhuszáraival” együtt az osztatlan magyar irodalomhoz.” (K. K.)
