Az ember élete gyakran minden előrejelzés nélkül, hirtelen vesz nem várt fordulatot. Elég egy apró kis vérrög, vagy egy értágulat elpattanása ahhoz, hogy az agy egy részének működése leálljon, és az érintett egyén soha életében ne tudjon többé járni, beszélni vagy gondolkodni. Ha valaki túlélt már egy stroke-ot vagy olyan ember mellett él, aki stroke következtében vált bénává, magatehetetlenné, fogyatékossá, az soha többé nem tudja könnyedén venni az életet. Bár az agyvérzés és az agyi infarktus a halált vagy fogyatékosságot okozó kórállapotok között az első helyen áll, saját kockázatukat sokan még ma is alábecsülik, és nincsenek tudatában annak, milyen iszonyatos rombolást tud végezni egy ilyen betegség. Pedig ha a kockázatot időben felismerik, a stroke kivédhető, megelőzhető, ha pedig már kialakult, az időben elkezdett kezelés még megmentheti a beteg életét, javíthatja életminőségét. Könyvben Larissa és Vladimir Hachinski a laikusok számára is könnyen érthető módon szól a stroke-ról és szolgál hasznos információkkal mindazoknak, akik szeretnének többet tudni erről a sokat emlegetett kórállapotról akár kíváncsiságból, akár azért, mert magukat vagy valamely családtagjukat, barátjukat veszélyeztetve érzik.
| Kiadó | hajja book kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2005 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 176 |
| Borító | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT |
| Súly | 240 gr |
| Fordító | Dr. Szakszon Katalin |
| ISBN | 9789637054020 |
| Árukód | 2090046 / 1010858 |




