ELŐSZÓ Jelen kiadvány célja, hogy tudományos igényű áttekintést nyújtson a környezetszennyező elemek forgalmáról, összefoglalja az e téren összegyűlt hazai és nemzetközi eredményeket közérthető formában. A tanulmány vizsgálja a szennyezések forrásait, az egyes elemek felhalmozódását a levegőben, vízben, talajban, növényben, tehát az ember környezetében. Hazánk környezeti állapotának bemutatásán túl ismerteti az ásványi elemek hiánya vagy túlsúlya által okozott betegségeket és tüneteket, utalva ezzel a lakosság potenciális vagy aktuális veszélyeztetettségére. Megemlítjük, hogy olyan toxikus elemek mint az ólom, kadmium, arzén, higany stb. dúsulása a környezetszennyezés legveszélyesebb formáját jelentik, amely alapvető egészségügyi, gazdasági és ökológiai jelentőséggel bír. A daganatos, légúti és érrendszeri betegségek ill. halálokok ugrásszerű növekedése hazánkban szorosan összefügg a környezeti káros elemterheléssel. Az említett mikorelemek felezési ideje a talajban rendkívül hosszú, akkumulációjuk a tápláléklánc, ill. az élő szervezetek visszafordíthatatlan károsodásához vezethet. Az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetében folyó kutatások évente sok millió forint kiadást jelentettek, melyek egy részét a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium biztosította. A kísérletek és vizsgálatok költséges infrastruktúrát, szabadföldi és laboratóriumi hátteret, szakképzett személyzetet igényelnek. A környezetvédelmi kutatások nem tekintenek hosszú múltra vissza, tulajdonképpen a vizsgálatok kezdeteinél tartunk. Másrészről azonban máris olyan alapvető ismeretekkel rendelkezünk, melyek megalapozhatják a szükséges védekezési beavatkozásokat, megfelelőbb egészségügyi határértékek és szabványok állapíthatók meg, ill. környezetkímélőbb technológiák terjeszthetők el. Megfogalmazhatók a fontosabb tennivalók, hatósági feladatok és kutatási prioritások is. Vissza TARTALOM 1. Előszó……………………………………………………………………….7 2. Általános megközelítés………………………………………………….8 2.1. A környezetszennyezés forrásai és következményei……………..9 2.2. A toxicitás problémája és a határkoncentrációk becslése…….17 2.3. A környezetszennyezés történelmi megítélése…………………19 2.4. A környezetvédelem kialakulása, előzményei…………………….26 2.5. A műtrágyázással okozott környezetszennyezés általános megítélése Magyarországon………………………………………29 3. A nitrogénforgalom és a nitrátkérdés………………………………36 4. A foszfor és a kálium forgalma, valamint a környezetterhelés….52 5. A környezetszennyezést okozó elemek, toxikus nehézfémek…….54 6. A svéd mezőgazdaság megítélése környezetvédelmi szempontból……………………………………………………………..65 7. Az alternatív (fenntartó, biológiai) és a kemizált mezőgazdaság megítélése környezetvédelmi szempontból…………………………72 7.1. Szemléletek az alternatív és a kemizált mezőgazdaságról……72 7.2. Az alternatív gazdálkodás általános megítélése………………..75 7.3. A gazdálkodás energiamérlegeinek megítélése…………………79 7.4. Talajtermékenység megőrzése a fenntartó gazdálkodásban….81 8. A közelmúlt gazdálkodásának hatása talajaink szennyezésére és összevetése Nyugat-Európával (Kádár Imre és Szabó Lajos)……86 9. Szakmai intézkedések,kutatási prioritások (Kádár I. és Szabó L.) 90 10. A település, ipar és a közlekedés légszennyező hatása és a talajterhelés……………………………………………………………96 10.1. Hazai vizsgálatok értékelése (Budapest térsége, utak)……104 10.2. Saját vizsgálatok összefoglalása (Budapest, M7 út stb.)….116 11. Környezetszennyező elemek élettani hatása …………………..143 11.1. Az ólom…………………………………………………………….148 11.2. A kadmium………………………………………………………..152 11.3. A higany……………………………………………………………154 11.4. Ásványi elemek hiányával és túlsúlyával összefüggő betegségek és tünetek………………………………………….160 12. A talaj-növény-állat tápláléklánc kísérletes vizsgálata…………169 12.1. A szennyező elemekkel kapcsolatos kutatások specifikuma. 170 12.2. A környezeti kutatások feladatai Magyarországon………….171 12.3. A termőhely és a szabadföldi kísérlet ismertetése…………174 13. A kukorica kísérlet eredményei 1991-ben………………………179 13.1. A 4-6 leveles állomány vizsgálata……………………………..179 13.2. A gyomosodás és a gyomösszetétel alakulása (Kádár Imre és Radics László)…………………………………185 13.3. A levelek összetétele címerhányáskor……………………….190 13.4. A szem- és szártermések vizsgálata betakarításkor ………190 13.5. Kezelések hatása az esszenciális elemek tartalmára………203 13.6. A csapvizes gyors lemosás hatása a levelekre………………207 13.7. A talajvizsgálatok eredményei………………………………….209 13.8. A talajbiológiai vizsgálatok eredményei (Gulyás Ferenc és Kádár Imre)………………………………..211 14. A sárgarépa kísérlet eredményei 1992-ben……………………216 14.1. A lombtermés vizsgálata gyökérképződés kezdetén………..219 14.2. A gyomosodás és a gyomösszetétel alakulása (Kádár Imre és Radics László)…………………………………224 14.3. A sárgarépa gyökér- és lombtermések vizsgálata betakarításkor…………………………………………………..227 14.4. Kezelések hatása a gyökér minőségére (Kádár Imre, Daood G. Hussein és Biacs Péter)……………234 14.5. A sárgarépa termésével felvett elemek mennyisége……….236 15. A burgonya kísérlet eredményei 1993-ban……………………..240 15.1. A lombtermés összetételének vizsgálata virágzás elején és végén…………………………………………………..244 15.2. A gumótermés vizsgálata betakarításkor…………………….250 15.3. A talajvizsgálatok eredményei………………………………….254 15.4. A talajbani Cr formáinak vizsgálata és jelentősége…………257 15.5. A szomszédos parcellák szennyeződése………………………266 16. A borsó kísérlet eredményei 1994-ben………………………….270 16.1. Kezelések hatása a zöld- és szárazborsó termésére……….273 16.2. Kezelések hatása a levelek összetételére virágzás elején …279 16.3. Kezelések hatása a zöldborsó szem összetételére………….285 16.4. Kezelések hatása a zöldborsó szem minőségére (Daood Husszein és Kádár Imre)……………………………..287 16.5. Kezelések hatása aratáskor a melléktermés összetételére……. 290 16.6. Kezelések hatása a gyökérszimbiota mikroorganizmusokra (Köves-Péchy Krisztina, Kádár Imre, Vörös Ibolya és Bíró Borbála)……………………………………………………..292 16.7. Összefoglalás. A fitotoxicitás megítélése (1991-1994)……296 17. Talajaink és növényeink összetétele nemzetközi összehasonlításban…………………………………………………298 17.1. A vizsgálatok előzményei………………………………………..298 17.2. A búza és kukorica talajok átlagos összetétele néhány országban…………………………………………………………301 17.3. A termőhelyek %-os megoszlása összetételük és ellátottságuk szerint…………………………………………….305 17.4. A vizsgált növények összetétele………………………………..313 17.5. A magyar termőhelyek minősítése. Összefoglalás………….316 18. Takarmányozási kísérletek eredményei (Kádár Imre és Fekete Sándor)………………………………………………………321 18.1. Alumínium-terhelési kísérlet brojlercsirkékkel 1990-ben…..321 18.2. Cd-terhelési kísérlet brojlercsirkékkel 1991-ben……………331 18.3. A Cd hatása egyes sejtvonalak életképességére……………345 18.4. Cd terhelési kísérlet tojó fürjjel 1992-ben
| Állapot: | jó állapotú antikvár könyv |
|---|---|
| Kiadó | ismeretlen |
| Kiadás éve | 1995 |
| Oldalak száma: | 388 |
| Súly | 600 gr |
| ISBN | 0599001064178 |
| Árukód | SL#2106614643 |
| Kötés | papír / puha kötés |




