Utak az erdőben Kiárusítás

Gulyás Márton új előszavával

Második, javított kiadás

Ez a kötet hajléktalan emberekkel készült interjúk alapján írt szociográfia. Célja elsősorban a figyelemfelhívás: a hajléktalanságba sokan beleszületnek, a szegénység és az otthontalanság gyakran nemzedékeken át öröklődik, újratermelődik.

A kötetben olyan életutakat, elbeszéléseket adunk közre, amelyek megmutatják, hogy kik a hajléktalanság veszélyeztetettjei, hogy milyen sorsok vezethetnek el a fővárost környező erdőkbe, ahol a leghidegebb téli éjszakákon is több ezren alszanak. A könyv másik célja, hogy a „hajléktalan” szó legyen az, ami: jelző, nem pedig főnév. Mert a hajléktalan emberek is emberek.

Az Utcáról Lakásba! Egyesület 2012- ben kezdett működni, önkéntes alapon, 2014 óta pedig bejegyzett szervezet- ként dolgozik. Céljuk a hazai hajléktalan-ellátásban jellemző szállók helyett az ezekből kivezető utak, lakhatási megoldások keresése. A szervezet ezért szociális bérlakások hálózatában támogatja hajléktalanságból kitörő ügyfeleit, fővárosi kerületi önkormányzatokkal és magánszemélyekkel együttműködésben.

„Nem szabad ezeket az embereket zargatni, elvenni tőlük azt, amit ők összegyűjtögettek maguknak. Hát hova szaladnak, ha elűzik őket? Csak egy másik erdőbe.” (Kata)

„Talpra állni nagyon hosszú idő, és ezt a hosszú időt nem tudják kibírni az emberek. De ebben nem is mindig a saját kitartásuk a hiánya az ok, gátolja őket az ellátórendszernek az a sajátos- sága is, hogy állandóan korlátozó szabályokhoz kell alkalmazkodniuk. Például sok helyen este 9-ig be kell érni a szállóra, így nem lehet már egy két műszakos munkát sem elvállalni. 22-es csapdája az egész, hogy ha nincs jó szállásod, nincs jó munkád se, de ha nincs jó munkád, biztosan nincs jó szállásod. Nagyon gyors a visszaesés.” (Orbán Miklós Niki)

„Milyen dolog ez is, hogy bezárják… Hallottad ezt? Hogy bezárják, aki nem tud hova menni?! Nem elég baj az a hajléktalannak, hogy az utcán van? És a kiút, az segítség nélkül nem megy. Ne- künk se ment volna. Hogyha most ez az egyesület nincsen, mi se bírtunk volna kitörni. Ráadásul én még nehezebb helyzetben vagyok, mert egy rendes albérletbe, így kerekesszékestől, nem mindenhol vesznek be. Úgyhogy ezt üzenném, hogy segítség nélkül nem megy. De ki kell törni. Ki kell törni.” (Varga Jánosné)