A Bauhaus 1919 áprilisában nyílt meg Weimarban, a Szász Nagyhercegi Képzőművészeti Főiskola és az I. világháború kitörésekor megszűnt Nagyhercegi Iparművészeti Iskola utódintézményeként Walter Gropius építész vezetésével.
Mindjárt ez az első mondat, amit a Bauhausról kiejthetünk, konfliktust takar: az átkeresztelt, patinás tájképfestő-hagyományáról ismert weimari akadémia élére építész került, akit nem a múlt vagy a jelen, hanem a technikai haladás távlatai nyűgöztek le. Walter Gropius már 1910-ben javaslatot tett Egy művészileg egységes alapokon álló általános házépítő társaság alapítására, s a gazdaságosság, időtakarékosság, nagyobb hatékonyság, és a technikai lehetőségek szem előtt tartásával eljutott a házgyár gondolatáig. Ez a ráadásul internacionalista szemlélet méységesen különbözött attól a hangsúlyozottan nemzeti kultúrától, amelyet a finom tájképfestészet szimbolizált; márpedig Gropiusnak ebben a kultúrában kellett megtalálnia azt a modus vivendit, amellyel az új szemlélet megélhet a régi mellett. Hogy ez az együttélés lehetséges-e, s ha igen, milyen feltételek közepette, arra a Bauhaus története nem tud általános érvényű választ adni: túlságosan speciális történelmi körülmények között működött. Tény, hogy Weimar városa nem kért abból a megújulásból, amit Gropius első nagy sikere, az 1911-ben Alfeld mellett épített Fagus gyár jelképezett, a funkcionalista építészet első igazán tiszta és elegáns megtestesülése, amelynek a sarkokon átívelő üvegfalai, a vasbetonszerkezet tartotta „függönyfalak”, s világos tagolása ezt az épületet az építészeti modernizmus manifesztumává tették. Az akadémiai professzorok kara, az akadémia egész „lénye” és Gropius egymástól fényévnyi távolságra voltak: az európai kultúrtradíicó fellegvárába, Goethe városába berobbantak a legfrissebb elgondolások, a maguk fésületlen és izgatott körítésével – olyan folyamatot generálva, amely az egyik táborban kulturális eróziónak, a másikban lélegzetelállító eredménynek tetszett.
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 13x 19 cm |
| Kiadó | jelenkor kiadó |
| Kiadás éve | 1991 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 276 |
| Borító | PUHATÁBLÁS |
| Illusztráció | Feket-fehér képekkel |
| ISBN | 9637770208 |
| Árukód | 6364072 / 5363244 |




