India ősi szellemi kincse, a védikus irodalom értéke felbecsülhetetlen a mai korban. Oldalain az emberi létezés legfontosabb kérdéseire kapunk válaszokat. Az élet értelmét kutató és annak tökéletességére vágyó ember számtalanszor felteszi magának a kérdést, hogy vajon mely úton elindulva érheti el a felhőtlen boldogság és a teljes szabadság állapotát. Azt a szabadságot, mely túl van az idő és a tér dimenzióján, az anyagvilág korlátain. A szabadság és a boldogság a lélek, illetve az önvaló eredeti állapota, amelynek megtapasztalása a felszabadulás által lehetséges. Ez az út nem más, mint a jóga. Jelen kötet szerzője, Gaura Krsna Dása (Dr. Tóth- Soma László) Patanjali Yoga- sutráit szakavatott módon, az eredeti szanszkrit nyelvű szövegből fordította le, s a sutrákhoz írt magyarázataiban a jóga elméleti- filozófiai tanításainak bemutatása mellett az önmegvalósítást gyakorló jógik életére vonatkozó számtalan útmutatást is közkincsé tesz. Tudásának és több mint negyedévszázados gyakorlati tapasztalatának fényében megbízható segítség mindazok számára, akik a jóga útján szeretnék megismerni önmagukat és örök kapcsolatukat mindenek végső forrásával.
A négykötetesre tervezett sorozat első könyvét tartja a kezében a tisztelt olvasó, amely a Yoga- sutra négy fejezetéből az elsőt, a Samádhi- pádát tárgyalja.
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 14x 21 cm |
| Kiadó | the bhaktivedanta book trust |
| Kiadás éve | 2017 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 630 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA |
| ISBN | 9786158093507 |
| Árukód | 6352708 / 5351880 |




