„Eqy könyv mely a pokolból indul és a fény feLé vezet, jó utat!” Amennyiben beleragadunk vágyainkba, könnyen megérkezhet a segítség egy „önzetlen”, nagyvonalú démoni lélek formájában. Meg sem kell mozdulnunk, majd ő elindít az úton, az antitaon. A lélek megéli, hogy hatalma van. Hirtelen úgy bánik az energiákkal, mint egy nindzsa a kardjával. Reményt kap vágyai beteljesülésére, és észre sem veszi, hogy egy „adj a tótnak szállást, kiver a hazadból” játékba csöppent. A démon átveszi az irányítást, és szinte fuzionál az eredeti lélekkel. Szimbiózisnak tűnik a dolog, valójában azonban a tökéletes parazitizmus. Ez a létrejött ragadozó az álcázás nagymestere és a fekete mágia bajnoka… A megszállt ember teste olyan csatatérré válik, ahol életre halálra folyik a küzdelem lelke és a démon között. Sem emócióit, sem anyagcseréjét, sem vegetatív idegrendszerét uralni már nem tudja. Jellemző rá a Vegetativum hirtelen működészavara, mely vérnyomás ingadozásban, szívritmuszavarokban, erős fejfájásban, szédülésben, hasi- és izomgörcsökben nyilvánulhat meg. Mindezeket megélve, elképesztő félelem lesz úrrá rajta. A félelem agresszióba csap át, mely egyaránt irányul környezete és önmaga felé is.
| Kiadó | pallas-akadémia könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve | 2008 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 216 |
| Borító | PUHATÁBLÁS |
| Súly | 200 gr |
| ISBN | 9789736652226 |
| Árukód | 2197427 / 1049994 |




